Branding

Ha eredményt akarsz akkor ki kell emelkedj a világ zajából! Az embereket napi szinten érő marketing impulzusok, rohanó világ, erős versenytársak. Egy korrekt, jól felépített márkával kell rendelkezz ahhoz, hogy felvedd a versenyt! A brandépítés egy folyamat, melynek sosincs vége!

Kezdj hozzá velünk!

Nem elég látszódni! Észre is kell, hogy vegyenek! Ez alap tézis akkor, ha brandingről beszélünk!

Magyarországon ma heti szinten több ezer reklámmal találkozik mindenki. Ebben a felgyorsult és a marketing különböző fajtájától zajos világban (ahol ráadásul a közösségi média már percenként az életünk része) még inkább fontos az, hogy milyen a branded.

Hidd el, sok múlik rajta!

Addig, hogy A-ból eljuss B-be, nagyon sok melót kell letenni az asztalra. Egy sportolói kifejezéssel élve, az alapozáson múlik minden! A branding egy soha véget nem érő „mutatvány”, amiben folyamatosan meg kell újulni, folyamatosan bővíteni kell a kapcsolati köröd, és tudatosan kell haladni a megtervezett úton! Tudnod kell hogyan akarsz eljutni addig, hogy az embereknek/vásárlóknak/megrendelőknek/vendégeknek a te márkád jusson eszébe először!

A self-branding az értékesítés azon művészeti ága, ahol a termék TE magad vagy. Legyél fodrász, művész, sportoló. El kell tudnod adni magad, hogy több vendéged legyen, hogy több megrendelésed legyen, hogy több szponzorod legyen!

Kapcsolat

Media service

Kell a folyamatos jelenlét! OFFline és ONline egyaránt! Nem csak amiatt, hogy elmondhasd magadról, hogy benne voltál a televízióban, hanem azért is, hogy alapot adj kommunikálni a saját tevékenységed, terméked! Nem utolsó sorban pedig a saját márkád!

Kérj ajánlatot most!

A #mediaservice szolgáltatást saját tapasztalataink alapján hoztuk létre! Sokszor találkoztunk olyan élsportolóval, aki nem szeretett volna menedzserekkel dolgozni, ugyanakkor úgy érezte, hogy muszáj lenne hallatni magáról regionális médiában vagy országos sajtóban! 

Jelenleg több egyesületi és szövetségi együttműködésünk is van, ahol egyes témákra fókuszálva vették igénybe a #mediaservice szolgáltatásunkat. Több vállalkozással évek óta együtt dolgozunk azon, hogy a médiában vigyük hírüket.

A média megjelenéseinket a saját jól bevált metódusunkkal építjük fel, melynek klasszikus elemei a média közlemény írása, valamint a közlemény általi megjelenés szervezés, de nagyon gyakran van példa arra is, hogy általunk megírt cikkeket vesznek át különböző médiumok!

Ezt a szolgáltatásunkat olyan élsportolóknak javasoljuk, akik szeretnék, ha többet beszélnének az eredményeikről a médiában, és ezáltal könnyebben találnának maguknak szponzorokat, vagy olyan vállalkozásoknak ajánljuk, akik támogatnak sportolókat és a médiában megjelenve hitelesebb kommunikációt folytathatnak termékeikkel kapcsolatosan vagy olyan egyesületeknek és szövetségeknek ajánljuk ahol minőségi és eredményes munka zajlik vagy akik szeretnének együttműködő partnereket bevonni működésükbe!

Jelentkezz ma a #mediaservice szolgáltatásunkra!

Egyéni konzultáció

Kérdéseid vannak, de nem akarsz elköteleződni? Megoldandó feladataid vannak, és most érzed úgy, hogy kell valaki, aki a “nagy képet” látja? Most kezdenéd, de nem tudod mik az első lépések? 1v1 beszéljük át a feladatokat! Elköteleződés nélkül!

Írj nekünk!

„Felvetni egy jó problémát, kérdezni egy jó kérdést – már a munka felét jelenti.”

Szent-Györgyi Albert is tudta, hogy a kérdések felvetése előre vihet minket. Az sem baj, ha olyannak teszünk fel kérdéseket, aki problémáinkat és megoldandó feladatainkat kívülről látja mindenféle érzelem nélkül. Ez sokat segíthet abban, hogy a céljainkhoz vezető utat megtaláljuk!

Korábban olyan kérdésekkel fordultak hozzánk sportolók és cégvezetők, hogy hogyan induljanak el a márkaépítés útján? Hogyan és miként lenne értelme reklámozniuk magukat? Hogyan vonzhatnak be új partnereket akár sportban, akár kereskedelemben. Hogyan szólítsák meg a vásárló közegüket, hogyan tudnának ezáltal forgalmat növelni és talán a legfontosabb…. hogyan adják el magukat!

Ha benned is vannak hasonló jellegű kérdések, kérj tőlünk egy személyes időpontot. Akár egyszeri találkozóról, akár rendszeres találkozóról lesz szó, mi a legjobb tudásunk szerint fogunk neked segíteni.

Mivel az információ hatalom és az idő pénz, így a részleteket telefonon vagy e-mailben előre egyeztetjük így nem érhetnek meglepetések. Érdeklődj mentorprogramunkkal kapcsolatosan!

Kapcsolat

Story

Kezdetben Édesapám, majd később az egész családi vállalkozás pénzügyi és marketing vonalon munkálkodott. 1991 óta ebben a körben szocializálódtam. Családunk mindig újabb és újabb kihívásokkal nézett szembe, folyamatosan meg kellett újulni és ez visszatekintve előnyömre vált. Gyerekkoromban Édesapám a falamra a következő idézetet ragasztotta ki, melyet le is írt a „Hogyan állj fel a padlóról” c. könyvében:
„Ha valamit nagyon akarsz azt el tudod érni. Ha nem sikerült, nem akartad eléggé”
Ez belemászott a fejembe és amióta a Career Sport brand alatt sportolókkal és sportegyesületekkel dolgozok a pozitív hozzáállás és az önbizalom jellemzi munkám. Fontos, hogy ne csak én hanem sportolóim is így álljanak a sporthoz, a karrierjükhöz és a sport utáni életükhöz!

20 évig az utánpótlásban sportoló ifjúként láttam, hogyan működik a sport,

és immáron közel 10 éve felnőttként látom, 

hogy mi a versenysport üzleti oldala! 

Meggyőződésem, hogy a tudatos sportolói brandépítés nincs itthon jelen a sportban! Éppen emiatt fogalmazódott meg bennem 10 éve az, hogy a korábbi sportolói tapasztalataimra, valamint a családi pénzügyi/marketing vénára hagyatkozva saját vállalkozást indítok.  

Kezdetben a Career Sport Management kifejezetten sportolók menedzselésével foglalkozó vállalkozás volt. A rengeteg tapasztalat rendszerezése után arra jutottam, hogy egy frissítést követően 2022 januárjától új brandként üzemel tovább! 

Miért van az, hogy Magyarországon nagyon kevés sportoló van, aki önálló márka? Miért van az, hogy megszámlálhatatlan bajnok közül csak töredéküknek van egyéb bevétele, mint a sportolói juttatása? Miért van az, hogy a magyarországi cégek csak csekély hányada dolgozik együtt sportegyesületekkel, szövetségekkel? Miért nem koncentrálnak a szövetségek jobban arra, hogy eladják magukat a vállalati szférában? 

A Career Brand Management arra hivatott, hogy a feltett kérdésekre megfelelő választ adjon a sportmárkaépítésben és hosszútávon közösen dolgozva megfelelő eredményeket érjenek el a megbízóval! Legyen szó élsportolóról, sportegyesületről, szövetségről, vagy sportban érdekelt vállalkozásról.

„Ha valamit nagyon akarsz azt el tudod érni. Ha nem sikerült, nem akartad eléggé”

Tóth György Jr.
Alapító/Tulajdonos

Akikkel együtt dolgozunk

Együttműködő Partnereink

Prémium Média & Sport Management Zrt.

Sport management

A Prémium Média & Sport Management Zrt. 2017 óta van jelen a sportpiacon. Médiaszervezéssel, brandépítéssel, reklámcélú megjelenésekkel, rendezvényszervezéssel foglalkoznak. 2020-ban kezdték el a média tartalomgyártást, melynek keretén belül sportműsorokat, horgász- és úti filmeket készítenek és a terveik szerint rövidesen gasztro- és zenei projektekbe is kezdenek.

Sportolóink

GALAMBOS PÉTER

Evezés - MTK Budapest

Galambos Péter több mint 30 szoros magyar bajnok, világbajnoki érmes, kétszeres Európa-bajnok magyar válogatott evezős. Sportolónk az MTK Budapest színeit képviseli. A jelenlegi mezőny legtapasztaltabb versenyzője, nem csak életkora végett. Hazai és nemzetközi tapasztalatait a 2024-es párizsi Olimpián fogja (!) kamatoztatni a magyar evezés! 

 

Galambos Péter összefoglaló: Galambos_Péter_2023

SZÁMADÓ MÁTÉ

Motorsport

A mindössze 18 éves Számadó Máté kitartó munkájának és tehetségének köszönhetően folyamatosan lépdel előre a motorsportok ranglétráján. 2023-ban a Hungarian Motorsport Academy támogatásával több sorozatban is megmérettette magát, ezek közül háromban bajnok is lett. A magyar bajnokság, az Európa-kupa és az Alpok-Adria motoros sorozatok tavalyi győztese több dolgot is megtanult a szezon alatt.

 

Számadó Máté összefoglaló: Szamado_Mate_2024

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

    Partnereink