Skip to main content

Izgalmas mérkőzések várnak Bak-Szabó Norinára, aki előbb kedden a Budapest-bajnokságon száll harcba a győzelemért, majd a jövő héttől a Summer Cupon, a korosztályos Csapat Európa-bajnokságon méretteti meg magát Csehországban.

Norina korábbi versenye is eredményesen zárult!

Bak-Szabó Norina a Budapest-bajnokságon egyéniben a második kiemelést kapta meg Farkaslaki Hints Flóra mögött, míg párosban várhatóan elsőként rangsorolják majd Benke-Giosanu Izabellával.

„Az egyénit meg szeretném nyerni, most nincs rossz ágam, bízom benne, hogy könnyebben el tudok jutni az elődöntőig – árulta el a Career Sport Management érdeklődésére Norina. –  A fináléba a másik ágon várhatóan Flóra jut be, már ezerszer játszottam vele, egyszer nyertem, most szeretném végre megint megverni. Párosban valószínűleg első kiemeltek leszünk Izával, azt is jó lenne megnyerni” – tekintett előre optimistán Norina, aki a korosztályos európai ranglistán a 41. helyezett Biró Melindán kívül pillanatnyilag az egyetlen top100-as magyar játékos, jóllehet az évet még a háromszázon kívül kezdte, ráadásul egy évvel fiatalabb is legfőbb magyar riválisánál.

A Budapest-bajnokság után Norina június 27-étől Csehországban bizonyíthat a Summer Cupon, amely a felnőtt Davis-, és Fed-kupa korosztályos megfelelője. A rakovniki viadalon Magyarország mellett a házigazda csehek, Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Luxemburg és Szlovákia küzd azért, hogy a legjobb két csapat között végezzen, s továbbjusson a Summer Cup olaszországi nagydöntőjébe.

„Jó erős csoport a miénk, szerintem a második legerősebbe kerültünk. Jobban szerettünk volna Kijevbe utazni, mert ott csak az ukránok a kemények. Bízunk benne, hogy nem a csehek ágára kerülünk, akkor lehet esélyünk a döntőre is” – mondta Norina, aki Bíró Melindával és Farkaslaki Hints Flórával alkotja a magyar válogatottat.

„Most szerintem nagyon jó formában vagyok, önbizalommal várom a versenyeket” – jelentette ki Norina, aki még nem tudja, hogy Csehországban milyen szerep hárul rá, mivel a csapatkapitány a helyszínen fogja kijelölni, hogy ki, mikor fog játszani.

Edzője, Nagy Tamás szerint Norina szépen fejlődik és lépked előre, az év végére akár a korosztálya legjobb ötven játékosa közé is bekerülhet. „Úgy gondolom, hogy Norina számára idén az lenne a legfontosabb, ha elérné a Les petit as elnevezésű francia tornán való induláshoz szükséges korosztályos ranglistahelyezést – beszélt tanítványa programjáról Nagy Tamás, aki négy éve irányítja Norina edzéseit, felesége, Csurgó Virág pedig heti egy alkalommal segíti a kettősüket.

„Ezt a nyarat mindenképpen meg kéne húzni, s ha minden jól alakul, az év végén a tengerentúlon lehetne zárni az idényt, az Orange Bowl illetve az Eddie Herr 14 éven aluli kategóriájában. Ezek a viadalok egyrészt kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget kínálnak, másrészt pontos képet adnak arról, hol tartunk a világhoz képest” – jelölte ki a további célokat az edző.