Skip to main content
Brand

Megállapodás született a Speedo és a Career Sport Management között

Február elsejétől a Career Sport Management látja el a világ egyik vezető úszómárkájának márkaépítési feladatait, Magyarországon.

Tovább bővíti portfólióját a Career Sport Management, amely a jövőben a világ egyik vezető úszómárkájának sport marketing ágazatáért is felel. Az 1914-ben Ausztráliában alapított Speedo olyan úszóklassisokkal működik együtt, mint például a 2017-es budapesti vb-n hat aranyérmet nyert amerikai klasszis, Caeleb Dressel, a franciák olimpiai és világbajnoka, Fabien Gilot, vagy a 2016-os olimpián szintén aranyérmet nyert ausztrál Mack Horton – Magyarországon pedig a rövid pályás világ- és Európa-bajnok, Bernek Péter.

„2020 közepén, még a koronavírus terjedésének közepette, a »legnagyobb pánikban« sikerült megállapodnunk arról, hogy Bernek Péter tokiói felkészülését és pályafutását a Speedo támogatja – mondta a kezdetekről ifj. Tóth György, a Career Sport Management alapító-tulajdonosa. – A közös munka annyira jól alakult, hogy eddigi megállapodásunkattovább gondoltuk, melynek eredménye az lett, hogy 2021 februárjától a Career Sport Brand Management látja el a Speedo márka magyarországi kommunikációs és márkaépítési feladatait. Nagy előrelépésnek és egyben hatalmas kihívásnak, feladatnak tartom ezt a megbízást, melyből a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni az évek során.”

Míg Nyugat-Európában és a tengerentúlon a Speedot a világ vezető sportmárkái között tartják számon, eddig a közép- és kelet-európai régióban eddig a piac kisebb részét tudta csak meghódítani. Ezen szeretne változtani a magyarországi disztribúciótól, Polányi László.

„Mivel az úszószövetség szponzora az egyik piaci riválisunk, ezért jelenleg a válogatott úszók számára a nemzetközi versenyeken kötelező az ő termékeiket viselni. Mindez részben megköti a piaci pozíciókat is. Ugyanakkor a világ nagy részén a Speedo hasonló népszerűségnek örvend, és szeretnénk a piaci versenyben Magyarországon is ehhez közelíteni. Egy több mint százéves brandről van szó, amelynek az elmúlt években Magyarországon inkább a vidéki úszóbázisokon volt erős a jelenléte, de Budapesten viszonylag kevés helyen lehetett vele találkozni. Első lépésben ezen szeretnénk változtatni.”

Polányi hozzátette, mivel a felnőtt válogatott sportolókat, amely úszásban akár már a 14 éves korosztályt is jelentheti,szerződések kötik, ezért a Speedo a tehetség gondozásra kívánja helyezni a hangsúlyt.

„Hazai versenyeken, klubszíneket képviselő úszók rendre választják a termékeinket, azt gondoljuk, ez is bizonyítja ezek minőségét. Jelenleg az élúszóink közül Bernek Péter a kiemelt partnerünk. A jelenlegi piaci adottságok miatt a fiatalok felkarolására támogatására igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni. Kiemelten követjük például a Váci Vízmű SE ígéretes mellúszóját, Varsányi Rékát, aki már most olimpiai bajnokaink, Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes korosztályos rekordjait ostromolja. Bízom abban, hogy a Career Sport Brand Managementtel született megállapodás segít még hamarabb elérni a kitűzött céljainkat” – tette hozzá Polányi László.