Skip to main content

A Career Brand által menedzselt Könczey Zsolt utánpótlás-nevelővel, az MTK Budapest U19-es csapatának vezetőedzőjével, a fővárosi klub női utánpótlás-szakmai igazgatójával az Index.hu készített interjút arról, hogy hol tart a női foci Magyarországon és lehet-e bármit kezdeni a felnőttek közt tapasztalt jelentős FTC-lépéselőnnyel.

Miért épp a női labdarúgás?

Mert volt rá igény. A játékospályafutásom után a Kelen SC-nél lettem főállású edző, ahol eleinte fiúkkal dolgoztam. Aztán 2013-ban felfigyeltem egy kislányra, aki rendre a pályán rúgta a bőrt, de hiába unszoltuk, nem akart beállni a fiúk közé. Megígértem neki, ha hoz magával még néhány lányt, akit érdekel a foci, akkor tartok nekik külön edzéseket. Ebből nőtte ki magát később a Kelen női szakága, amelyben később 150-nél is több játékosunk volt idényenként és egy jól megtervezett vezetői és szakmai munkával sikerült NBI-be jutni, ami óriási dolog.

Hogy a szakosztály igazgató hogyan látja a nők  jelenét és jövőjét idehaza, mi a helyzet az MTK-nál és , hogy nem jelent-e visszalépést a válogatott segédedzői státuszból a jelenlegi azt az Index.hu cikkéből kiderül!  

A teljes cikk ide kattintva olvasható!