Skip to main content

Pályafutása eddig legsikeresebb országos bajnokságán van túl Bak-Szabó Norina, aki párosban immáron negyedszer diadalmaskodott, egyéniben pedig egészen a döntőig menetelt.

Pécs adott otthont a korosztályos országos teniszbajnokságnak, ahol Bak-Szabó Norina újabb szép sikereket ért el. Egyéniben előbb Bede Fannit győzte le 6:1, 6:4-re, majd Bányai Boglárka ellen mindössze egy játékot veszített. Később aztán Szikla Eszter is csak négy játékot tudott elvenni, Kardos Lora pedig kettőt, így Norina bejutott a döntőbe. A fináléban aztán a párospartner Bíró Melinda nagy falatnak bizonyult: 4:6, 0:6 lett a vége.

„Nagyon meg vagyok most magammal elégedve, eddig ob-n nem sikerült még döntőbe jutni egyéniben – értékelt Bak-Szabó Norina a Career Sport Management érdeklődésére. – A Melinda elleni meccs alakulhatott volna jobban, az első szett nagyon szoros volt, vezettem is benne, a másodikban az eredmény tükrözte a játékomat. Az első napot leszámítva az egész versenyen jól szerváltam, nagyobb tempót diktáltam, úgy érzem, hogy kisebb lépésekben mindenben fejlődtem. Amikor kikaptam és jöttünk haza csalódott voltam, de aztán rájöttem, hogy ob-n először lettem második egyéniben. Mindig Melindától kaptam ki az ob-n, de ez majd fordulni fog, jó úton járok.”

Párosban Bak-Szabó Norina negyedszer lett országos bajnok, a döntőig pedig meglehetősen sima út vezetett oldalán Bíró Melindával. Az első körben 6:0, 6:0-ra söpörték le aktuális ellenfelüket, majd a második és harmadik körben is csak kettő, illetve négy játékot engedtek riválisaiknak. A döntő aztán szorosabban alakult, 7:6, 7:6-ra verték Farkaslaki Hints Flóra-Sziklai Eszter kettősét.

„Párosban hoztuk a papírformát. A döntő azért volt szoros, mert már eléggé fáradtak voltunk Melindával. Nagyon meleg volt végig, le is égtem. Szoros, izgalmas meccs volt, ők is, mi is sokat hibáztunk, de a fontos pontokat megcsináltuk.” – összegzett Norina, aki az U14-es európai ranglistán jelenleg a 100. helyen áll.

„Az elmúlt egy hónapban keveset versenyeztem, a többiek jöttek előre, én valamelyest hátrébb csúsztam” – fogalmazott Norina, aki jövő héten az ETC-n egy nemzetközi U14-es versenyen indul majd. Utána Pasaréten egy szintén nemzetközi U14-es viadalon méreti meg magát, a további programja viszont még nem eldöntött.

„Még ezt a két tornát lejátszom, aztán ITF-eken kellene indulni a 18 éven aluli korosztályban. Ott is van több kategória. Első körben arra megyünk majd rá, hogy legyen pár pontom, felkerüljek a ranglistára. Az egy nagy falat lesz” – zárta szavait.