Skip to main content

Sikeresnek bizonyul Galambos Péter és a Hungary NEXT másfél éve kezdődött együttműködése – erről számolt be a Career Sport Management érdeklődésére Bódis Gábor, az ország-márka-műhely vezetője.

Forrás: Hungary Next

„Az eltelt idő igazolta, hogy van kapcsolódás a sportmenedzsment és a turisztikai márkázás között. Az egész alapja, hogy Petit kineveztük a Hungary NEXT arcának. Azt tűztük ki magunk elé, hogy legyenek Magyarországon is jellegzetes, egyedi megjelenéssel bíró térségek. Több kutatás igazolta, egy vállalkozás akkor lehet a jövőben versenyképes, hogyha úgy rendezkedik be, mint egy élsportoló” – jelentette ki Bódis, aki a Hungary NEXT csapatával úgy gondolja, hogy akkor tudnak jól megjeleníteni egy turisztikai márkát, hogyha az kellőképpen karakteres.

„Galambos Peti személye jónak bizonyult ehhez: van egy arca, mozgása, dinamikája, köze van a vízhez. A magyar turizmusban fontos a víz, számos projekt kapcsolódik a Dunához. Megkülönböztethető, kitűnik a tömegből.”

A szakember elmondta, hogy kidolgoztak egy tréningsorozatot, amelyet a világbajnoki érmes, Európa-bajnok magyar evezős tulajdonságaira, személyiségjegyeire építettek fel. A műhely vezetője szerint, ha egy település tudja ugyanazokat a karakterisztikákat, akkor sikeres lesz.

Fotó: Czucz Bálint / MESZ

„Nagyon jól képes vinni az üzenetet egy arc! Az eddigi munkáim során ez nagyon sikeresen működik. Egy kutató azt mondta, hogy a versenyképesség új definíciója, mennyire tudsz alkalmazkodni. Ennek képességét a sportolók a versenysportban tudják kitapasztalni. Ha hullámzik a Duna vagy jön egy hajó, akkor azokhoz a megváltozott környezeti viszonyokhoz kell alkalmazkodni. Ezt a gondolatmenetet végig tudjuk vezetni a turisztikai fejlesztési projektekben, úgy, hogy megjegyezhető mintát adunk hozzá, egy arcot, aki ezekkel a tulajdonságokkal bír. Egy “felületet” látunk benne, mindezt egy nemzeti színű dresszben teszi, sokkal inkább viszi az ország hírét, mintha bármilyen más kampányt folytatnánk ezügyben” – jelentette ki Bódis, aki úgy véli, egy arc érzelmi hidat is képes építeni a résztvevő és a mondanivaló között, sokkal inkább, mint egy száraz leírás.

A 2020-as Márkamonitor c. magazin egyik kiadása

„Nemrég készült el egy hosszabb lélegzetvételű projektünk, amiben a Dunakanyarra állítottunk össze turisztikai csomagajánlatokat, kvázi útvonalakat. Peti ott jött a képbe, hogy Vácott, a Dunakanyarban él. Amikor készen voltunk az ajánlatokkal, megkértük, minden egyes csomagból emeljen ki valamit, amit szeretne ajánlani és magyarázza meg, miért. Nagyon személyes és megfogó ajánlószövegeket írt a Börzsönyről vagy Nagymarosról. Fontos, hogy ezeket olyan valaki fogalmazta meg, aki minden nap vízközelben van így egy nagyon hiteles személy lehet a majdani közönségnek. Peti ennek a Dunakanyar csomagajánlatának az influenszerévé vált” – tért ki az együttműködés sikereire a szakember, aki jövőbeni terveiről is szót ejtett.

„Nagyon jó nemzetközi kapcsolataink vannak, rálátunk arra, hogyan fog nyitni a turizmus és, hogy mi lenne a kívánatos. Mi abban gondolkozunk, hogyan lehet úgy fejleszteni egy várost vagy térséget, hogy az valóban fenntartható módon fejlődjön és így vonzza a turistákat, és ne a turisták mennyisége legyen a meghatározó, hanem az élménylánc, amit ott „el lehet fogyasztani”. Ezen terveink megvalósításában számítunk Petire is, úgy gondoljuk, hogy még egy csomó dolgot ki sem tudtunk aknázni ebből az együttműködésből” – zárta szavait.