Skip to main content

Az MTK Budapest 15 éves teniszezője 2023-ban szeretne pályára lépni az Európa-bajnokságon, emellett pedig járja majd Európát, s elsősorban ITF-versenyeken indul majd.

Új év, új remények – az MTK Budapest 15 éves teniszezője, Bak-Szabó Norina számára pedig különösen meghatározó lehet a 2023-as esztendő, lévén közeledik a felnőtt korosztályhoz. A fiatal játékos egy hosszabb pihenőt követően decemberben újból edzésbe állt, azonban sérülések hátráltatták felkészülését.

„Két héttel ezelőtt egy rossz mozdulatnál megfájdult a vállam, ezután nem bírtam tenyerest ütni. A következő edzésen lábmunkáztunk, hátra futásnál kibicsaklott a bokám. A lábam most már egyáltalán nem fáj, a masszőröm szerint valószínűleg a növés miatt meglazultak a szalagjaim. Szerencsére már a vállam is javul, tudok szerválni egy hete” – jelentette ki a Career Brand Management érdeklődésére Bak-Szabó Norina, aki ezen a hétvégén már első idei versenyén is részt vesz Oberpullendorfban.

Norina év eleji programjában ITF-versenyek lesznek, a Tennis Europe sorozatban idén már nem tervez indulni. „Oberpullendorfban a kvalifikációban kezdek, szeretnék feljutni a főtáblára. Ez a verseny jó felvezetőként szolgálhat a Winter Cupra” – mondta Norina.

Forrás: Bak-Szabó Norina

A magyar válogatott meglehetősen nehéz csoportba került a Winter Cupon, Bak-Szabó Norináék Franciaországban, Feucherollesben lépnek majd pályára január 27-29. között. A sorsolás a helyszínen lesz, a magyarok Ausztriát, Bulgáriát, Csehországot, Észtországot, Franciaországot, Lengyelországot vagy Spanyolországot kaphatják ellenfélnek.

„Halálcsoportba kerültünk, de ebből kell kihoznunk, amit tudunk. A cseheknél a legjobb játékosok a junior Australian Openre mennek, de várhatóan így is nagyon erős csapattal érkeznek. Arra számítunk, hogy a 2008-as korosztállyal jönnek, ők tavaly világbajnokságot nyertek. Nem mi vagyunk az esélyesek, ezért nincs is előzetesen kitűzött konkrét cél, a sorsolás nagyban befolyásolja majd a lehetőségeinket.”

Norina 2023-ban Magyarországon jóval kevesebb versenyen fog indulni, azokon természetesen a döntő, valamint a győzelem lehet a cél. Emellett járni fogja Európát. Az, hogy pontosan mikor és hová utazik, azon múlik majd, hogy hol lehet kedvező a főtáblára jutás és a szponzorok által biztosított keretet, hogyan lehet a legoptimálisabban felhasználni.

Tavaly nem mentem Európa-bajnokságra, mivel én voltam a kicsi a korosztályomban, idén reményeim szerint megyek” – tekintett előre Norina, aki az ITF U18-as világranglistán jelenleg 1554. A fiatal játékos ezzel kapcsolatban nem kisebb cél tűzött ki maga elé 2023-ra, mint hogy bekerüljön a legjobb 500-ba. „Ez nem lesz egyszerű, de szerintem megoldható” – zárta szavait.