Skip to main content

Mindenki maradjon a saját kaptafájánál – valljuk, éppen ezért vesszük le a felesleges terhet sportolóinkról. Ezúttal három bajnokunk kérdeztük arról, miért szeretnek velünk dolgozni.

A rövid pályás világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó Bernek Péterrel 2020 márciusa dolgozunk együtt.


„A korábbi menedzsmentemmel nem egy irányba tartottunk, úgyhogy örömmel fogadtam Gyuri megkeresését. Ismertem a munkáját, mivel dolgozott együtt más úszóval, sportolóval is. Lehet, hogy egy kicsit elfogultabb vagyok, mert már baráti viszonyt ápolunk, de sok terhet levett a vállamról. Ennek egy része megjelenésekkel, szponzori tevékenységgel kapcsolatos mert lettek szponzorok, akik anyagilag is és termékekkel is tudták támogatni a pályafutásom ami nagy segítség volt számomra. Szerintem az a jó, ha a sportoló az edzésekre, versenyekre koncentrálhat, nem pedig, ha neki kell támogatókat találnia a felkészülésekhez. A Speedo Magyarországgal azután is megmaradt a kapcsolat, hogy visszavonultam. Továbbra is vannak olyan partnerek, akik azt mondták, így is érdekes lehet nekik az én pályám, hogy nem a medencében, hanem azon kívül állok. Gyuri ilyen szempontból is jó menedzser, hogy nem csak a pályafutásunk során segít bennünket, hanem azt követően is. Sok helyen elengedik a sportolók kezét, szerencsére ő nem ilyen” – összegezte tapasztalatait Bernek Péter, aki immáron úszóedzőként tevékenykedik.

A világbajnoki érmes, Európa-bajnok evezős Galambos Péter 2019 nyarán keresett fel minket, azóta dolgozunk együtt.

Hungary NEXT, Galambos Péter, Career Sport! Együtt eredményesebb!

„Úgy döntöttem, hogy szeretnék egy kis segítséget kérni szponzor találásban. 2010 óta szállítom a nemzetközi eredményeket, tettem kísérleteket, hogy magam találjak szponzorokat, mindezt kevés sikerrel. Nagyon sok terhet vesz le Gyuri a vállamról, intézi, amit kell, kapcsolatokat épít. Tud kommunikálni a támogatókkal, megjelenéseket szervez, amihez nekem nincs türelmem és kapacitásom sem. Most így százszázalékosan a sporttal tudok foglalkozni. Szintén a Career Sportnak köszönhetem, hogy a Prémium Média & Sport Management Zrt-vel már több mint egy éve dolgozunk együtt és a Hungary Next reklámarca is lettem ami folytán még többen ismernek meg. Emellett a Bose és a Mizuno is támogat, táplálékkiegészítő fronton pedig a Nutri8. A Solidity Nutrition táplálkozástudományi szakemberével pedig közösen rakjuk össze az étrendem aminek köszönhetően nagyon nagy mértékben tudtam pozitív irányba változtatni ezen a téren. Röviden ennyi mindent „kaptam” – mondta Galambos Péter.

Bak-Szabó Norina is már több mint egy éve erősíti csapatunkat, ő a Covid alatt keresett meg bennünket édesanyjával.

„A kommunikációban, médiaszereplésben, szponzorok találásában sokat segítettetek. A Prémium Zrt. mellett a Swietelsky, a Mizuno és a Yonex is támogat. Bízom benne, hogy ahogy idősöm és jobb eredményeket érek majd el, úgy tud ez a kapcsolat még gyümölcsözőbbé válni” – fogalmazott Norina.

Sportolóink leginkább a támogatói együttműködéseket emelték ki, de az már az egyik kézzel fogható eredménye a munkánknak. Sokszor sportolóink számára nem mindig látható módon építjük a kapcsolatokat, egyeztetünk arról, hogy nekik a megfelelő hátteret tudjuk adni. Ez néha gyorsabban, néha lassabban működő folyamatok összessége, amelyeknél ha kellő türelemmel tudunk lenni, akkor gyümölcsözővé válik. Természetesen mindennek az alapja a teljesítmény, hiszen ha a sportban jók versenyzőink, akkor lehet csak a mi munkánk is eredményes!