Skip to main content

Egyetlen pontra került a Ferencváros attól, hogy biztosítsa az alapszakaszgyőzelmét az élvonalbeli női labdarúgó-bajnokságban. Ehhez a Fradinak a közvetlenül mögötte álló Győri ETO otthonában elért sikerre volt szüksége, amit a címvédő 3­–0-val teljesített. A két klub az előző idényben is az aranyért harcolt egymással, most pedig megismétlődhet a tavalyi finálé. Az szintén a győri sikerrel lett matematikailag is bizonyos, hogy a második helynél hátrébb sehogy sem eshet a zöld-fehér együttes. 

Forrás: Fradi.hu

Mindig várjuk, amikor a Győrhöz hasonló, erős csapattal játszhatunk – kezdte a Career Brand Management érdeklődésére Fenyvesi Evelin. Így volt ez most is, szeretem a kiélezett mérkőzéseket, illetve amikor igazi téttel bíró meccsek következnek. Örülök, hogy magabiztosan tudtuk megnyerni a mérkőzést 3:0-ra.

A lebonyolítás szerint az idény végén az alapszakasz első két helyezettje csap össze a nagydöntőben. A sportoló szerint kár lenne a mostani, ETO elleni mérkőzésből kiindulni abban az esetben, ha a győriek nyerik a második helyért dúló csatát az MTK ellen.

„Még nem tudni, melyikükkel kerülünk össze a döntőben, mindkét együttes játszik még komoly riválissal, ráadásul az utolsó előtti fordulóban egymással is (emiatt már matematikailag sem előzheti meg mindkettő az FTC-t – a szerk. megjegyzése). Aztán az utolsó alapszakaszmeccset pedig ellenünk játssza az MTK. Szóval akad még itt nyitott kérdés. Abban biztos vagyok, ha a Győr is lesz az ellenfél, ebből a mostani bajnoki mérkőzésből óvatosan lehet csak következtetéseket levonni.” – mondta a középpályás.

Bár a Ferencváros öles léptekkel halad a címvédés felé, a zöld-fehéreknél a közelmúltban 2025-ig szerződést hosszabbított középpályásban akad hiányérzet – főleg az egyéni teljesítményt illetően.

Forrás: Fradi.hu

„A Győr elleni első félidőben azt éreztem, nem annyira találtuk csapat szinten sem a megoldást és én sem játszottam jól. Aztán a második félidőre feljavultunk és az én teljesítményem is magabiztosabb lett. Jó lenne az ilyen hullámzást kiküszöbölni a későbbiekben. A szezonban igyekeztem minden meccsen a lehető legstabilabb lenni, de mindig van hova fejlődni. Lehetne több gólt előkészíteni, vagy többet szerezni, esetleg több párharcot nyerni. Az elmúlt időszakban valamivel mélyebben játszottam, kevesebb volt a támadó jellegű feladatom, de van bennem hiányérzet így is. A legfontosabb viszont az, hogy nyerjük meg a mérkőzéseket és a végén a bajnokságot!”

Az FTC legközelebb Miskolcra látogat: a DVTK a felső házhoz tartozik, jelenleg ötödik a bajnokságban. A piros-fehéreket ráadásul fűtheti a reváns vágya, ősszel komoly pofonba, 13­–1-es vereségbe futottak a Fradival szemben.

„Ahogy a győri meccsből, a Diósgyőr elleni őszi bajnokiból sem vonnék le messzemenő következtetéseket. Hasonló mérkőzés volt, mint az Újpest elleni őszi bajnoki, amikor sikerült egy igazán nagyarányú győzelmet aratni. Aztán a tavasz elején az Újpesttel is már szorosabb mérkőzést játszottunk. Biztos vagyok benne, hogy DVTK is fejlődött idény közben. Ezen a hétvégén már egy sokkal szervezettebb, összeszokottabb csapattal találkozunk, mint akkor. Szeretném, ha a mérkőzés elejétől kezdve dominálni tudnánk és magabiztosan a saját játékunkat játszani. Remélem sikerül sok helyzetet kidolgoznunk és azokból gólokat szerezni.

Szeretem a miskolci meccseinket, mert mindig jó hangulat van, viszonylag sok nézővel. Úgy tudom, ezúttal nem a stadionban játszunk, de biztos vagyok benne, hogy így is parázs lesz a fogadtatás” – tekintett előre Fenyvesi Evelin.