Skip to main content

Galambos Péter számításait alaposan keresztülhúzta a koronavírus-járvány, ugyanis törölték az evezősök őszi világbajnokságát, ami a szezon legfontosabb versenye lett volna. A világbajnoki érmes, Európa-bajnok magyar evezős így most egy szezonvégi válogatóversenyre készül.

Fotó: Czucz Bálint / MESZ

„A szeptember 18-ai hétvégén lesz ez a verseny, normálsúlyú egypárban fogok indulni szombaton, vasárnap pedig kétpárban – ismertette programját a Career Sport Management érdeklődésére a váci evezős. – Ez a jövőbeli csapatokra lesz válogató, egy szűkebb keret kerül kialakításra, amelyből a szövetségi kapitány két-, és négypárevezős egységet szeretne alakítani. Ez egy éles verseny lesz, de persze nem ugyanaz, mint mondjuk egy Európa-bajnokság. Elég sok még a kérdőjel, az elkövetkezendő hetekben fogjuk írásban megkapni a részleteket” – folytatta Galambos, akit eléggé megviselt, hogy törölték a világbajnokságot.

„Szerettem volna ott indulni és jól szerepelni. Amikor ez kiderült, úgy éreztem, hogy kihúzták a szőnyeget a lábam alól. Egy ilyen rangos esemény nagy motivációt jelent minden sportoló számára. Az országos bajnokság után így nem nagyon találtam a motivációt, nehéz volt újra munkába állni. Most ez a válogatóverseny az, ami motivál.  Pillanatnyilag szerintem teljesen helyén van a forma, pont olyan amilyennek lennie kell, nem túl éles, de nem túl lapos, az időszaknak megfelelő. Ahogy közeledünk a versenyhez, akkor mind mentálisan, mind az edzésekben megmutatkozik majd az a munka, ami arra felpörget, rákészít.”

Fotó: Magyar Evezős Szövetség (Facebook)

Galambos Péter a legutóbbi interjúban arról beszélt, hogy szeretné magát kipróbálni triatlon versenyeken is, azonban erről most egy időre le kellett, hogy tegyen.

„Nagyon szerettem volna elindulni egy balatonkenesei triatlonversenyen, de egy héttel lesz a válogatóverseny előtt, így azt nem merem bevállalni, az evezés a fontosabb, arra fogok koncentrálni. Most egyáltalán nem úszom, de futni és bringázni egész sokat szoktam. Nyilván nem annyit, mint ősszel, akkor többet tudok és merek, most nem szabad túlzásba esni. A válogató után szeretnék ezzel többet foglalkozni, belenézek majd a versenynaptárba, itt-ott szeretnék elindulni” – tekintett előre.

Ami pedig a 2022-es evezős versenynaptárat illeti, a szezon három világkupa-versennyel indul, majd az Európa-bajnokság és a világbajnokság is az év második felében lesz.