Skip to main content

A világbajnoki érmes, Európa-bajnok Galambos Péter a múlt hétvégén idén először mérette meg magát „versenykörülmények” között, Szolnokon egy értékes harmadik helyet szerzett az egyéni indításos, 6 km-es távon.

„Elégedett vagyok az eredménnyel, ki tudtam hozni magamból, ami épp bennem volt – árulta el Galambos Péter a Career Brand Managment érdeklődésére. – Két hete volt egy vírusos fertőzésem, ment a hasam és két napig lázas is voltam. Ledobtam három kilót, utána pedig napokig gyengélkedtem. Szerencsére, mire eljött a verseny, nagyjából összeszedtem magam. Tudok örülni ennek a harmadik helynek. Nagyon szoros volt az élmezőny, 10 másodpercen belül bejöttünk hatan. Nagyön örültem, hogy van egy kis versengés, motivációt ad, hogy minél többet kisajtoljak magamból” – tette hozzá.

Galambos Péter elmondta, a mostani nem a hivatalos hosszútávú verseny volt, azt majd ezen a hétvégén tartják, az övék a szövetségi kapitány által előrehozott viadal volt. „Ennek az volt a lényege, hogy minél több idő teljen el az április végi válogatóversenyig. Ez a szolnoki egy rendhagyó 6000 méter volt, nem fordulóval húztuk, hanem egy irányba. Alap esetben úgy néz ki egy hosszútávú verseny, hogy 3000 méter oda, megfordulsz egy bója mentén és jössz vissza” – magyarázta.

„Ez az első felmérésünk a téli alapozás után, képbe lehet kerülni, hogy sikerült a felkészülés. Ugyan nem kell messzemenő következtetéseket levonni ebből az eredményből, viszont az elmúlt éveket tekintve eléggé hasonló szokott lenni az erőviszony 2000 méteren is. Aki 6000 méteren ott tud lenni az élbolyban, az jó lesz a rövidebb távon is. Akár még ettől is sűrűbb lehet a mezőny a táv rövidsége végett” – tekintett előre a 35 esztendős váci kiválóság.

Galambos Péter hétfőtől újra edzőtáborban folytatja a felkészülést, három héten át Szegeden készül az ugyancsak a Matyi-éren tartandó válogatóra.

„Javarészt egypárevezősben fogunk készülni a válogató miatt, illetve szerintem a kettest fogjuk próbálgatni. Idén az olimpiai számokat szeretnénk kiaknázni, így a normálsúlyú kétpár és négypár evezőst mert erre szeretnénk csapatot építeni” – folytatta a sikeres evezős.

Az MTK versenyzője a négy hét múlva esedékes megmérettetés után május végén a belgrádi a világkupán indul majd, aztán pedig Poznanban, valamint Luzernben méri össze erejét a nemzetközi elittel, az év fő versenye pedig az augusztusi Európa-bajnokság, valamit a szeptemberi világbajnokság lesz.