Skip to main content

Tekintélyes, 36 másodperces előnnyel nyerte az év első hazai versenyét a könnyűsúlyú egypárevezős Galambos Péter. Az MTK versenyzője 23:06.02-es idővel zárt az élen a Csepelen rendezett 6 kilométeres időfutamon, aminél nemcsak a könnyűsúlyú, de a normálsúlyú mezőnyben sem akadt gyorsabb.


„A sebességem több mint bíztató volt – kezdte értékelését a kétszeres Európa-bajnok a 2023-as esztendő első nyíltvízi megmérettetését követően. A hazai versenyszezont felvezető hat kilométeres, hosszútávú versenyen időfutam-jelleggel, egyperces különbséggel indították útjára a hajókat, Galambos Péter pedig első számú kiemeltként vághatott neki a távnak. – Minden tavasszal és ősszel megrendezik ezt a versenyt, így mondhatom, hogy jól bevált, sokat tesztelt formátum, amolyan time trial. Elsőként startolva hiába láttam a mögöttem indított versenyzőt, az egy percnyi differencia már akkora távolságot képez köztünk, hogy pár másodpercnyi közeledést, vagy távolodást nem igazán lehet a vízen belőni. Három kilométernél a fordulóban, tudtam először felmérni, mekkora a különbség, és az ott észlelt előnyöm már adott egy kis megnyugvást és plusz önbizalmat” – mesélte.

Az MTK Budapest 36 esztendős klasszisa végül 23 perc és 6 másodperc alatt teljesítette a versenytávot, kategóriájában 36 másodperces előnnyel verve a második helyezettet, Tamás Bencét. Galambos ráadásul jobb időt ment a normálsúlyúak legjobbjánál, Pétervári-Molnár Bendegúznál is.

„Ez nagyon bíztató évkezdet. Próbáltam egyenletes tempóban menni. Annyiból volt érdekes a futam, hogy picit szeles időnk volt, kis hullámokkal. A forduló miatt az egyik irányban ellenszelünk volt, a másikban tolt a szél, ami némileg más stílust igényel. Azt hiszem, ez nekem, mint idősebb, tapasztaltabb versenyzőnek előnyt jelentett, mert könnyebben alkalmazkodom a változó körülményekhez. Talán ennek is köszönhető, hogy ekkora előnnyel tudtam nyerni. Már év elején is úgy éreztem, jól sikerült a felkészülés, jó állapotban vagyok, de ergométeren valahogy nem akart összeállni a dolog. Végig bíztam abban, hogyha kimegyünk a vízre, ott jobb képet kapunk a teljesítményemről, igazán jót tett a lelkemnek, hogy így lett.”

Rapcsák Károly tanítványára legközelebb április végén, a szegedi válogatón vár fontos erőpróba.

„Itt kell biztosítanom azt, hogy én vihessem majd a nemzetközi versenyeken a magyar könnyűsúlyú egypárevezős hajót. A mostani versenynek a kiemelések szempontjából volt jelentősége. Jó kiindulási alap, ami Csepelen történt, de az igazán fontos dolgok Szegeden jönnek el, ami az idény hátralevő részét illeti. Remélhetőleg sikerül ott is hasonló formát hozni, és nem lesz nagy változás az erőviszonyokban” – tekintett előre Galambos Péter, akire egy jól sikerült válogató esetén május első hétvégéjén Zágrábban vár világkupaverseny.

Az első félév csúcsversenyét, a szlovéniai Bledben tartandó Európa-bajnokságot május 27-28-án rendezik majd meg.