Skip to main content

A korábbi Európa-bajnok úszó kevesebb mint egy évvel ezelőtt adott életet kisfiának, azonban munkába állt az egyelőre még csak próbaüzemben működő Gödöllői Városi és Térségi Uszodában.

Foto: Career Sport

Karácsony előtt néhány nappal adott életet gyermekének a korábbi Európa-bajnok Mutina Ágnes, aki szakosztályvezetőként tért vissza a munka világába a Gödöllői Városi és Térségi Uszodában.

„Már nagyon régóta szerettem volna valahol nulláról kialakítani az úszásoktatást és az úszó szakosztályt – árulta el Mutina Ágnes a Career Sport Management érdeklődésére. – Amióta Fótra költöztünk, nézegettük ezt a Gödöllőn újonnan épülő uszodát, mert hozzánk nagyon közel van. Gyakorlatilag 15 perc a házunktól az uszodáig. Egyszer dr. Kiss Gergellyel beszéltünk telefonon, kérdeztük, hogy ki fogja csinálni az úszó szakosztályt, ő mondta, hogy nyugodtan pályázzam meg. Elküldtem a szakmai önéletrajzomat, be is hívtak, hogy találkozzunk, pár kör megbeszélés után pedig úgy döntöttek, hogy engem szeretnének.”

Mivel az uszoda egyelőre csak próbaüzemben működik, így a toborzás és a regisztráció zajlik, az őszi szünet után november 2-án indul majd maga az oktatás.

Új uszoda nyílt Gödöllőn

Óriási az érdeklődés, úgy tűnik, nagyon kellett már a térségbe az uszoda. A környékről Mogyoródról, Veresegyházról, Fótról rengetegen jönnek és iratkoznak be, én nagyon remélem, hogy mindenkit ki tudunk majd szolgálni és sportolási lehetőséget nyújtani. A hosszútávú cél, hogy versenyzőket is kineveljünk és egy jó bázisa legyen a gödöllői a magyarországi úszóéletnek – folytatta az úszóedző, aki a részletekről is szót ejtett.

Minden hétköznap négytől, öttől és hattól indulnak a csoportok, illetve szombaton délelőtt lesz kezdő csoportunk. Remélem, hogy napi 80 gyereket meg tudunk majd mozgatni. A legnagyobb érdeklődés a kezdő csoport iránt van, de mutatkozik igény a felnőttúszásra is. Azt is szeretnénk mielőbb elindítani.

Mutina Ágnes hat edzővel kezdi meg majd a munkát, a jövőben ő maga is szeretne edzéseket tartani, egyelőre a szülőkkel tartja a kapcsolatot és az adminisztrációt végzi.

Most nagyon sok feladat van vele, de ha beindul és minden rendben lesz, akkor sokkal több időt fogok tudni tölteni Milánnal, mintha valahol nyolc órában dolgoznék. Most a nagyszülők be vannak izzítva, délutánonként ők vannak a picivel. Egyelőre jól működik, kezdi megszokni, hogy néhány órára eltűnök. Szerencsére pont a délutáni alvásra megyek el, körülbelül négy órát töltök az uszodában, abból ő másfelet átalszik. Amikor nagyobb lesz, szeretném majd egyszer-egyszer őt is bevinni – tekintett előre.