Skip to main content

Bernek Péter rövid pályás világ- és Európa-bajnok valamint Galambos Péter kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki helyezett sportoló mellett immáron két utánpótláskorú versenyzőt is köszönthetünk csapatunkban!

A tenisz egyik kiválóságával, Bak-Szabó Norinával már egy éve dolgozunk együtt, most pedig Perecz Márk, a szintén 13 éves békéscsabai judoka is csatlakozik hozzánk. 2 utánpótláskorú versenyzőnkkel elindítjuk a Career Sport Utánpótlás Klubbot, ahol kiemelt figyelmet kapnak feltörekvő fiatal versenyzőink!

Judo: Perecz Márk

„Itthon ezzel a témával talán nem foglalkozik senki komolyan! ” – jelentette ki ifj. Tóth György, a Career Sport Management alapító-tulajdonosa. „Egyre több szülőnél látom, hogy idő és energia kapacitás hiányában már egy szint felett nem tudja menedzselni a sporttal összefüggő folyamatokat. Ugyanakkor nem szeretné, ha emiatt a gyermeke hátrányt szenvedne bármiben is” – mondta a cégvezető, aki szerint egy menedzser nagy terhet tud levenni a szülők válláról, megtalálhatja a közös hangot a fontos partnerekkel és segíthet a sportoló útjának egyengetésében.

„A hosszú évek során fel lehet készíteni a gyerekeket arra, hogy felnőtt profiként ne érjék őket meglepetések,  megfelelő módon tudják képviselni magukat az együttműködő partnereiket, a klubjukat vagy akár a hazájukat is. Azon vagyunk, hogy a felnőtt versenyzőink mellett a fiatalok is a lehető legnagyobb segítséget kapják meg azon a szinten, ahol vannak. Ha profik akarnak lenni, célszerű minél előbb elkezdeni a pályafutásuk egyengetését”– vélekedik a sportmenedzser, aki azt gondolja, 13-14 éves kortól már mindenképp érdemes lehet elgondolkodni ezen a lehetőségen.”

Tenisz: Bak-Szabó Norina

„A fiatalok mellett már most két fontos személy áll!  Az egyik partnerünk sportmentáltréner, akinek a személye azért fontos, mert  egy fiatalt mindig ér olyan benyomás, amit valakivel meg kell, hogy beszéljen. Akár jó, akár rossz eseményről van szó. Nagyon sok tehetség veszik el azért, mert nem tudja megfelelően feldolgozni a vele történteket. Előbb motiváltságát veszti, aztán abbahagyja a sportot, mert nem találja benne az örömét. Nem véletlen, hogy a mi utánpótlás klubunk kötelezően vezette be a mentáltréneri foglalkozásokat , hiszen egy idő után már nem feltétlen a szülővel kellene a sportélményeket mélységében átbeszélni” – szögezi le a band vezetője, aki legalább ennyire fontos területnek tartja a sporttáplálkozást is.

„Ez is egy nagyon nagyon fontos része a sportoló életének, hiszen nem mindegy milyen tápanyagokat visz be a szervezetébe, és azt hogyan tudja hasznosítani. Ha már fiatal korban hozzászoktatjuk ahhoz, hogy tudatosan figyeljen oda arra, hogy mit-mivel kombinál, hogyan-mikor kell megfelelően táplálkozni, akkor ezt már nem felnőtt korban kell elsajátítania. Ebből a sportpályán akár egész komoly előnye is származhat. Nem beszélve arról, hogyha adott esetben mégsem lenne majd élsportoló, akkor sem kidobott tudás, mert a mindennapjaiban mindkét területet aktívan tudja hasznosítani!” – zárta szavait ifj. Tóth György.