Brand

Pataki Fannit is a Speedo támogatottjai között üdvözölhetjük

Immáron a sokszoros korosztályos országos bajnok úszót, Pataki Fannit is a Speedo támogatottjai között üdvözölhetjük. Az 1914-ben Ausztráliában alapított cég olyan klasszisokkal működik együtt, mint például a 2017-es budapesti vb-n hat aranyérmet nyert amerikai klasszis, Caeleb Dressel, a franciák olimpiai és világbajnoka, Fabien Gilot, vagy a 2016-os olimpián szintén aranyérmet nyert ausztrál Mack Horton – Magyarországon pedig a rövid pályás világ- és Európa-bajnok, Bernek Péter.

„Május 26-án írtam alá a szerződést” – árulta el a Career Sport Management érdeklődésére Pataki Fanni. – Az egész pályafutásomat Speedóban úsztam, az első dresszemet 10-12 éves koromban kaphattam meg. Egy nagy álmom vált valóra, akkoriban nagyon szám volt, ha valakinek volt cáparuhája. Azóta is a Speedót viselem, csak akkor volt ez másként, amikor a válogatottat képviseltem” – fűzte hozzá a 27 éves úszó, aki ötévesen ismerkedett meg a sportággal Kaposváron, s az egész pályafutását ott töltötte.

„Huszonegy évet úsztam, többszörös diák és korosztályos magyar bajnok vagyok, felnőtt országos bajnokságon többször voltam második és harmadik helyezett. Jelenleg a Vasas paraúszó szakosztályában edzőként dolgozom, emellett a Swim Life sportegyesületben vagyok senior úszó” – mondta Pataki Fanni, aki a márciusi országos bajnokságon női 50 méter gyorson megnyerte a B-döntőt.

„Megpróbálkoztunk azzal, hogy visszatérjek az élvonalba, de rá kellett jönnünk, hogy munka mellett ezt így nem lehet kivitelezni. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne a helyes döntés. Ha találtam volna olyan támogatót, aki anyagilag is tudott volna segíteni, akkor nem gondolkodtam volna azon, hogy mi mellett döntök, de így felnőttfejjel úgy határoztam, hogy edzőként folytatom tovább. Az egyik edzettem a közelmúltban Európa-bajnoki hetedik helyezést ért el. Nem hagytam azért abba az úszást, megmarad a senior része, a véremben van a versenyzés. Nagyon élvezem, ebben a kategóriában is vannak Európa-bajnokságok és világbajnokságok, ezeken jövőre el szeretnék indulni” – tekintett előre.

„Hálás vagyok, hogy egy olyan cég van mögöttem, amely tényleg ott van a világ élvonalában. Velem anno nem egy versenyen történt, hogy szétszakadt a hátamon a cipzár, ezek többszázezres tételek – ezt önerőből finanszírozni elég húzós mulatság. Ez a megállapodás nekem is egy olyan löketet ad, hogy igenis érdemes senior versenyeken helytállni. ” – zárta szavait.